Érdekes, hogy amúgy kedves, normális és értelmes emberek milyen hülyék tudnak lenni időnként. Különösen akkor, ha egyszerű és közérdekű szabályokat kéne értelmezni, betartani. Elég, ha a legcsekélyebb kényelmetlenséggel jár a dolog, és már nem is megy. A legjobb példa erre a vasúti helyjegy.
Nem először csodáltam meg a kis egész számok értelmezésével kapcsolatos alapvető nehézségeket olyan embereken, akik amúgy vélhetően kiválóan tudnak számolni. Elég, ha vonatra szállnak és a vonatjegy mellé helyjegyet is kell vásárolniuk, megveszik ugyan, de felhasználni már nem tudják vagy akarják. Mit tesznek általában? Eleget láttam már, és magam is sokszor estem hibába az egész témával kapcsolatban, kérlek engedd meg, hogy részletezzem:
- Megkeresik a vonatot. Érdekes módon ez szokott nekik sikerülni, pedig itt is kis egész számok (vágányszám) értelmezésén múlik a dolog, de a legtöbbször összejön. Még akkor is, ha a MÁV mindent megtesz, hogy ne, és csak indulás előtt három perccel hajlandó benyögni, hogy igen, az a vonat lesz az, ami már fél órája ott áll az 5. vágányon, csak nem akartuk, hogy tudjátok. Erre elözönli a peront a tömeg, hogy felszálljon az 50 fokos hőségben pállott kocsikra. Ebben majdnem mindenki jól teljesít, kivéve, ha idős, rosszul hall és lát, vagy külföldi, de hát a MÁV-ot az “ilyenek” amúgy sem érdeklik.
- Nem találják meg az n. kocsit (ahol 1 <= n <=8). Egyelőre nem tisztázott, hogy a kötelező általános iskolai, vagy épp a büszkén hangoztatott egyetemi végzettség megszerzését követően, de úgy tűnik, hogy hamar beáll a felnőttkori analfabetizmus, mindkét tábor nagy számban képviselteti magát az érintettek között. A Bors, a bűnűgyi regény, az egytemi jegyzet, az mind megy nekik, de a számokkal hadilábon állnak, ezért aztán felkapaszkodnak egy kellően telítetlennek tűnő kocsira, aztán majd lesz valahogy.
Innentől az utazók típusokba sorolhatók, őket eltérően érdemes kezelni:- Nem néz semmit, leül valahova, ahol tetszik. Én kérek elnézést a jelenlévő kivételektől, de az idősebb korosztály képviselői sokszor tartoznak ebbe a csoportba, hiszen még csak 40-50 éve vonatoznak, nem volt idejük elsajátítani a dolog kultúráját, no meg az folyamatosan változott is, már IC pótjegy is van, ami nagyon zavaróan hat. Ez a típus keskenyre szorított szájjal és szerteszét pakolt csomagokkal védelmezi átmeneti élőhelyét, jó esetben nem jelöli vizelettel a határokat, legfeljebb egy kis (?) testszaggal. Felháborodottan néz az arra haladókra, arra meg különösen morcos, aki saját ülőhelyét véli felfedezni a már megszállt területen, vagy akár amellett. Veszélyes, óvatosan próbáljuk neki elmagyarázni, hogy a helyünkön ül, és ne adjuk fel! Ha nem engedne nekünk, akkor a kalauznak muszáj lesz.
- Nem tudta, hogy itt helyjegyes rendszer van. Ő csak eltette a pénztárnál a kis papírocskát, nem nézte meg, ja, elnézést, itt már ülnének, de akkor most ő hova menjen? (Azért kérdi, mert még mindig nem nézte meg a jegyet.) Legyünk kedvesek és segítsünk, javasoljuk, hogy nézze meg a jegyét: tetszik látni, itt van a kocsi száma, itt meg az ülésé, ugyanazok az ülésszámok ezek, amiket az ablakok fölé is kiírtak. Igen, mindkettőnk jegyén ugyanaz az ülésszám van, csak az Önén más a kocsiszám, mint ahol épp vagyunk. Igen, az volt az a jó nagy nyomtatott szám, amit kiragasztottak minden ajtó üvegére. Nincs messze, segítsünk a csomaggal? Ja, és tetszik menni majd szavazni is? Helyesen tetszik tenni, elidegeníthetetlen állampolgári jog ez, na és még szerencse, hogy ott a számozás lényegtelen, csak pártemblémákat kell felismerni, az még talán menni fog.
- Tudja, hogy az ő jegye (ha van) nem ide szól, de akkor is ide ül. Mert szerinte hülyeség ez az egész helyjegyesdi, óvoda, mindenki keressen egy üres ülést és huppanjon oda, őt meg hagyják már lógva. Az mindegy, hogy más családostul, kisgyerekkel, vagy mozgássérülten érkezik és tudatosan készült az útra, jól kiválasztott helyfoglalással, vagy hogy a helyért fizetett, az ilyen embert ez nem zavarja. Kérésre sem gondolja meg magát. Ha már kibírtuk tetlegesség nélkül (ez magában is szép eredmény), akkor már ne hagyjuk annyiban, várjuk meg a kalauzt és kérjük meg a helyzet rendezésére. (Ha belenyugodva leülnénk máshova, akkor mi a soron következő, alábbi típusba tartozunk.)
- Tudja, hogy más helyén ül, de nem tehet róla és sajnálja. Merthogy neki is elfoglalták a helyét, azt kereste fel először, de ott már ült valaki a fentebb taglalt típusokból és hát nem akarta elkergetni, leült inkább egy üres helyre. Hát akkor ő most hova üljön? Ó, hát igen, egyetért bárkivel, hogy jobb kéne, hogy legyen ez a világ, de hát mit tehetnénk mi ennek érdekében? Az sem feltétlenül zavarja, hogy akit állásra kárhoztat (mert a helyek egyszer csak elfogynak valahogy) annak ez egészségügyileg nehézséget okozhat, magyaráz arról, hogy az ő helyén is ülnek és ül tovább. Nem tud róla, de ő az a típus, aki a legvastagabban járul hozzá az Apokalipszis idő előtti elérkezéséhez. Kíméljük meg nyomorult életét, kedvesen kérjük fel a hely felszabadítására, ha nem engedne, várjuk meg a kalauzt és mi se engedjünk.
- Áll. Vagy ül a padlón a folyosón, pedig van érvényes helyjegye. Ez egy barom, akinek megesik a szíve a gyökereken, mondván, hogy miatta ne álljon fel senki, majd ő végigállja az utat. Más kitúrtnak szerez helyet, de a sajátjáról nem állítja fel a bitorlókat, és azt hiszi, hogy jót tesz. Az ilyenek aztán még billentyűzetet is ragadnak, hogy elpanaszolják, hogy nincs ez így jól. Ütnivaló bolondok, de lassan azért változhatnak és átalakulhatnak az utolsó típussá.
- Leül oda, ahova szól a jegye. Nem eggyel odébb, nem eggyel idébb, nem áll, nem lebeg, hanem leül pont oda, ahová szól a jegye, amit megvásárolt és kifizett, ÉS AMIHEZ JOGA VAN! Nem érdekli, hogy hányadik generációs helyéről kiszorított utas az, aki állva tartaná vagy eltanácsolná. Szépen és kedvesen megkéri, hogy érvényesítse saját jogos helyigényét ahol kell, és örömmel segít a csomagokkal is, ha kell. Szeretné, hogy mindenkinek jó legyen, de épp erre való a helyjegy rendszer, szóval ahhoz igazodik és nem kíván többé egy a másikra mutogató, ügyeskedőket és nemtörődömöket kiszolgáló ad-hoc rendszer fenntartásában részt venni.
- Utaznak. Ahogy tudnak, vérmérséklettől függően felvesznek egy szerepet és sírnak, hogy a mocsok MÁV miért kötelezi őket helyjegy vásárlására, ha egyszer az nem érvényesíthető a gyakorlatban?
Persze azért csak kevesen kérnek meg egy rossz helyen ülőt, hogy keresse meg a saját helyét, még kevesebben veszik igénybe a kalauz segítségét, és ha a kalauz lepattintja a veszekedő utasokat, akkor ugyan ki vesződne azzal, hogy panaszt tegyen? De mind várjuk közben, hogy a világ egy jobb hely legyen. Tennénk is ennek érdekében, ha nem lenne kényelmetlen, de sajnos az. Akkor meg jól van így?
