Sima pixelrágó platformer létére ikonikussá vált az 1983-ban megjelent Manic Miner, de végül is mi benne olyan különleges?
Ezt a kis figyelemfelhívó jellegű bemutatót az Amnesty International adománygyűjtő kampányához készítettem: https://www.amnesty.hu/product/retro-videojatekokkal-az-oktatasert/
A bemutatósorozat további tagjai:
- Személyes motivációim az oktatással és az adománygyűjtéssel kapcsolatban
- The Oregon Trail játékbemutató
- Skool Daze járékbemutató
- Ész-kerék játékbemutató
- Atomix játékbemutató
- Mikie játékbemutató
- Fred játékbemutató
Az egyik legtöbb platformra átírt játék bizony nem a Doom, hanem a Manic Miner. A főhős, Miner Willy a mai napig újabb és újabb platformokon kel életre, persze új mikroszámítógépek hiányában ma már inkább olcsó mikrokontrollerekre.
A Manic Miner platformjáték. Ezekben a játékokban általában egy metszetben vagy oldalnézetben megjelenített pályán több szint helyezkedik el, ezek között kell megtalálnia útját a játékosnak. Esetünkben a cél az, hogy még azelőtt összeszedjük a kulcsokat és elérjük a kijáratot, mielőtt Willy levegője elfogy. Az utat csapdák és fix pályán őrjáratozó ellenfelek szegélyezik. Mozgásukon nem változtat a viselkedésünk, az egész pálya óramű jelleggel működik, ha legközelebb nekiállunk, minden pontosan ugyanúgy fog történni, kivéve amit mi teszünk. Balra vagy jobbra gyalogolhatunk, no és ugorhatunk is. Vannak olyan szakaszok, ahol a padló csak egyszer járható, mert folyamatosan leomlik ahogy rálépünk, más szakaszok meg futószalagként működnek. Az ugrásokat ha nem is pixel, de úgy két pixel pontosan kell pozícionálnunk, ami egy kis gyakorlással elsajátítható. Elsőre nehéz lesz, de legalább nem lehetetlen, legalábbis vannak tökéletes pontosságot igénylő, nehezebb platformer játékok is, pl. a Monty.
Csupán húsz pálya van, egyre nehezebbek, bár elég szubjektív lehet, hogy kinek mi okoz nagyobb nehézséget. Minden pálya egy képernyőnyi, azon belül változatos elrendezéssel, és ami még lényegesebb, változatosan őrült ellenfelekkel. Számos cikk és podcast regél a játék írójáról, Matthew Smith-ről, aki 17 éves korában készítette el a Manic Minert. Fiatalság bolondság, a játékai jelentős anyagi sikert hoztak számára, és hát az életstílusa nem volt éppen fegyelmezett. A pályákat nézve nem csak a rendőrségi felügyelőtisztekben merül fel a kérdés: ez az ember mit fogyasztott? Az ellenfelek olykor csak sima használati tárgyak, vagy állatok, de akadnak kitalált lények és ezek kombinációi. A pályáknak mindig szürreális témájuk és címük van, ezek egyesével is megérnének egy filmet, pl. A mutáns telefonok támadása. (Ugye?) Úgy néz ki, hogy Willy oxigénhiányos környezetben, látomások közepette kell hogy kijusson a bányából.
Szerencsésen ötvözi a Manic Miner a szürreális témákat, grafikákat a kiszámítható, tanulható platform műfajjal. Nem fogja senki gyakorlás nélkül egy szuszra legyűrni a húsz pályát, bele kell tenni jó néhány órát, de a kihívás nehézsége elfogadható, az élmény, a design eléggé szórakoztató, jutalmazó, nem véletlen a játék sikere.
Az eredeti platform a ZX Spectrum, aminek korlátozott grafikai képességeiről már volt szó más alkalmakkor. A játék jól él az alapvetően 8 elérhető színnel és a színáthallás (elnagyolt színezés) sem okoz gondokat, ha Willy túl közel kerül egy ellenfélhez vagy tereptárgyhoz, akkor úgyis ugrik egy élete. Vicces, hogy sokkal jobb színkezelésű hardvereken sem nyújt jobb látványt a játék, mint a ZX Spectrumon, mert annyira a gép jellegzetességeihez vannak igazítva a pályák és a méretek.
Amiben kiemelkedőt nyújt a program technikailag, az a hang. Itt most nem a nyitóképernyő alatt hallható vurstlis stílusú Kék Duna keringőre gondoltam, hanem arra a nóvumra, hogy a játék közben is szól a zene és hangeffektek is vannak. Ez arcade gépeken és más platformokon (pl. Commodore 64), ahol rendelkezésre áll valamilyen sound chip, nem okoz gondot. Viszont a Spectrumnak nincs hangeszköze, a processzornak másodpercenként 50-szer kell egy rövid de nem elhanyagolható ideig azzal foglalkoznia, hogy a kellő számú alkalommal megrángassa a miniatűr beépített hangszóró membránját. Tudomásom szerint ezt a nehézséget először a Manic Miner oldotta meg az öreg 48 KB-os Spectrumon, és azóta sem sok játék jelent meg jó játék közbeni hanggal.
A játék letölthető például innen, vagy böngészőből játszható itt. Én a nyolcadik pályáig jutottam csak, remélem te ügyesebb vagy.
Ezt a kis figyelemfelhívó jellegű bemutatót az Amnesty International adománygyűjtő kampányához készítettem: https://www.amnesty.hu/product/retro-videojatekokkal-az-oktatasert/